Csiripelő Biztos Kezdet Gyerekház

Intézmények

Munkatársak

  • Tormási Adrienn

    Vezető

  • Kustos Karolina

    Munkatárs

Rólunk

A „Csiripelő” Biztos Kezdet Gyerekház, 2013. július 30-án nyitott meg, pályázati program keretében, Kaposszerdahelyen, a Kossuth L. u. 59. alatti, volt iskolaépület egyik felében kialakított, jól felszerelt, igényes környezetben.

Cél elsősorban a 0-3 életév közötti időszakban a gyermekek és szüleik számára egy olyan hely, lehetőség biztosítása, ahol fejlődhet egy inger gazdag környezetben, tapasztalhatja a közösségben való együttjátszást, közös tevékenységeket, melyek összességében megkönnyítik a szocializálódást, az esetleges hátrányok ledolgozását is.

A fő hangsúly, a megelőzésen van.
A Biztos Kezdet program hitvallása az, hogy a társadalmi kirekesztődés megelőzésének kulcsa a kora gyermekkori (0-5 éves korban történő) integrált, komplex fejlesztés a család és a tágabb környezet aktív részvételével.

A Biztos Kezdet program bevezetésének célja, hogy minden gyerek – bárhol éljen is az országban – a legteljesebben kibontakoztathassa képességeit, és közel egyenlő eséllyel induljon, amikor elkezdi az iskolát.

Fontos, hogy olyan tapasztalatokra tegyen szert, amelyek lehetővé teszik, hogy a későbbiekben életminősége jó legyen. Vannak gyerekek, akiknek ehhez külön segítségre van szükségük.

A Biztos Kezdet program szolgáltatásai alkalmasak arra, hogy megadják azt a támogatást, amelyre nekik és szüleiknek szükségük van.
Fontos szempont az elérhetőség!

A korai gondoskodás célja, hogy a támogatásra szoruló gyerekeket – családjukkal együtt – a lehető legkorábbi életkorban elérje.

Ezért a Gyerekházak a családok közvetlen környezetében vannak, folyamatos nyitva tartással működnek. Alternatív, a fejlődést segítő környezetet biztosítanak, olyan természetes közeget teremtenek a családok és gyermekeik számára, ami jelentősen hozzájárulhat a veleszületett készségeik, képességeik sokoldalú kibontakoztatásához.

A kisgyermekek egészséges fejlődése és különösen a fejlődési elmaradások megelőzése érdekében fontos a szakemberek együttműködése.

A kisgyerekkel foglalkozó szakemberek munkáját irányító alapelvek négy fő téma köré csoportosulnak:

  • Minden gyerek egyedi;
  • Pozitív kapcsolatok;
  • Támogató környezet;
  • Fejlődés és tanulás.

Minden hétköznap 8.00 – 12.00 között várja a Gyerekház a családokat. ( Iskolai, óvodai szünetekben a nagyobb testvéreket is.)

Kövess minket a facebook oldalunkon is:
Facebook oldalunk